Egy csepp Európa

10 különleges és varázslatos város Csehországban, amit nem szabad kihagyni

Csehország tele van szebbnél szebb látnivalókkal, kiválóan megőrzött óvárosokkal, középkori épületekkel, hangulatos sikátorokkal. A leghíresebbekről sokat hallhatunk-olvashatunk, könnyen eljuthatunk hozzájuk. Az itt következő városkák egy részéről mi, magyarok azt sem tudjuk, hogy létezik, éppen ezért nem is tervezgetünk oda látogatást. Érdemes elgondolkodunk az alábbi fotók láttán új vakációs lehetőségekről.

  1. Žďár nad Sázavou

A város kiemelkedő idegenforgalmi központ, a sífutó sípálya télen, a kerékpározás és a fürdés nyáron kedvelt úti céllá teszi. Legfőbb nevezetessége egy különlegesen látványos épület. A 13. század elején a cisztercita szerzetesek egy csoportja épített egy viskót a vadonban, a Sázava folyó mellett,  és lépésről lépésre puszta kézzel építették fel szerény kolostorukat. Öt évszázaddal később  a rekonstrukciónak köszönhetően  egy csodálatos barokk épület született az akkori idők egyik legdrágább projektjeként. Sajnos azonban hiába ünnepelték meg  a harmincéves építkezés diadalát 1735-ben, mindössze két év múlva a kolostor leégett. Az évszázad végén  a kolostort feloszlatta II. József császár rendelete, az épületet kastéllyá és gazdasági központtá alakították át. 

zdar-nad-sazavou

2. Kroměříž

A cseh történelmi városok egyik legszebbje ez a hely.  1260-ban alapították, a legtöbb épület a 17. században jött létre, amikor a várost újjá kellett építeni a harmincéves háború következtében. A palota és virágoskert felkerült az UNESCO világörökségi helyszínei közé, és ha a nyár folyamán ellátogatunk ide, a csodálatosan szép park ragyogó színei, a káprázatos virágözön bennünket is lenyűgöz. Ráadásul élvezhetjük a gyönyörű főtér látványát és a Černý Orel (Fekete Sas) sörfőzde ízeit, amelyről többek között Kroměříž híres.

kromer

3. Znojmo

Csehország egyik legrégebbi városa 68 kilométerre található délnyugatra Brnótól, közvetlenül az osztrák határ mellett. Dél-Morvaországban, a Dyje folyó bal partján fekszik, 290 méteres magasságban. A jelenleg 35 ezres lakosú település izgalmas és fordulatos múlttal büszkélkedhet, feldúlták, kirabolták, városi kiváltságokat adtak neki, uralkodók haltak meg a falai között, királyok kötöttek itt szövetséget, rablólovagok vertek tanyát, a férj ostrommal akarta elűzni a feleségét, megszállták Napóleon csapatai és még sorolhatnánk napestig. Egy biztos: béke és nyugalom nem volt tartós vendég az elmúlt ezer évben.

Nevezetességei közül kiemelkedik a városi erődítmény egykori része, a késő-gótikus Városháza-torony, a földalatti labirintus (katakombák a 14-15. századból), a 11. századból származó Szűz Mária és Szent Katalin rotunda (régebben „pogány templomnak” nevezték), amelyet Morvaország legrégebbi épületének tartottak és Csehország legkorábbi freskói díszítik.

Olvass róla többet: itt!

znojmo

znojmo2

4. Třeboň

Ez a település mindössze 22 kilométerre található České Budějovicé-től, nem messze az osztrák határtól, páratlanul szép természeti környezetben. Nem meglepő tehát, hogy a város környékét természetvédelmi területté nyilvánították, sőt UNESCO bioszféra rezervátum is egyben. A sík vidéken egykor földművelésre nem igazán alkalmas, vizes, tőzeglápos, mocsaras terület volt, ma gyönyörű tavak mellett sétálgathatunk (itt található Dél-Csehország legnagyobb halastava, a 15 négyzetkilométernyi Rožmberk).  Érdemes megtekinteni a Schwarzenberg család reneszánsz kastélyát, ami később barokk stílusjegyekkel, valamint gyönyörű angolparkkal gazdagodott, és az egykori gótikus vár helyén építették fel.

Olvass róla többet: itt!

trebon

5. Hluboka

Dél-Csehország egyik festői kastélya Hluboka. České Budějovicétől mindössze 10 km-re helyezkedik el (ajánlatos busszal menni, mert autóval könnyedén eltévedhetünk az elégtelen és olykor egymásnak ellentmondó jelzőtáblák miatt). A vadászkastély (melynek a Schwarzenberg család volt a legutolsó tulajdonosa) a Moldva felett uralja a környéket. Hluboka 140 gazdagon, gyönyörűen berendezett szobájával és 11 tornyával a látogatók egyik kedvenc célpontja Dél-Csehországban. Csak idegenvezető által irányított kastélytúrát lehet itt tenni, méghozzá borsos áron, de határozottan megéri. Aki nem akar túl sokáig időzni itt, és nem vonzzák a szépen díszített kastélybelsők, körül járhatja az udvart, benézhet a kápolnába, felmehet a toronyba, ahonnan csodás kilátás nyílik a környékre, vagy megtekintheti a galériát és kávézhat a parkban.

Olvass róla többet: itt!

hluboka

6. Mikulov

Buja növényzet és messze földön híres szőlőültetvények egy barokk-kori erőd lábánál – Mikulov városa tökéletes hely, hogy tegyünk egy hosszú sétát, amit egy pohár finom helyi borral fejezünk be. Sok látványos esemény és hangulatos fesztivál vonzza ide az ínycsiklandó ételeket és a különleges bor kedvelő látogatókat, akik megcsodálják a történelmi épületeket, régi házakat, csodás szökőkutakat, és felejthetetlen élményekkel térnek haza.

mikulov

mikulov-1

7. Nový Jičín

A mintegy 27 ezer lakosú város Csehország harmadik legnagyobb városától, Ostravától 30 kilométerre található. Az észak-morvaországi város történelmi magja a középkori szokásos alaprajzot követi. A szabályos négyzet alakú teret árkádos gótikus, reneszánsz, barokk és klasszicista épületek veszi körül, legfontosabb nevezetes műemlékei: Szent Miklós szobra, Žerotínský-kastély és az öreg posta épülete.  

novy_jicin

8. Jindřichův Hradec

A 21 ezer fős város – ami a vár körül alakult ki a 18. században – a Vajgar-tó partján fekszik, a Csehországból Ausztriába vezető út mentén. Smetana, a híres zeneszerző e városkában töltött négy évet gyermekként. Sok a klasszicista épület, mert az 1801-es nagy tűzvész sok házat elpusztított (a városháza is ekkor vesztette el gótikus jellegét). A 15. századi erődítménynek ma csak a romjait tekinthetjük meg: áll még a bástya, és néhány kapu is megmaradt. A várkastély csodaszép reneszánsz loggiája, a freskókkal díszített Szentlélek – kápolna, a hengeres vártorony és az öreg gótikus kapu viszont megtekinthető, érdemes megcsodálni. 

jindricuv-hradec

9. Štramberk

A város erdővel borított hegyek között helyezkedik el, már messziről szembetűnik a fölé magasodó különleges vár. Zöldellő domboldalak, festői favázas házak, nagy becsben őrzött népi hagyományok és csodálatos regionális ételek, hangulatos kis utcák jellemzik a “morva Betlehemet”. A várost és a környező területet uralják a Strallenberg vár romjai és egy henger alakú torony, a Truba. A favázas – gerendás házak egyedülálló épületei a 18. és a 19. században épültek, melyeket sikerült teljes épségben megóvni. Štramberk híres édes illatú cukrászipari termékeiről – köztük a különleges mézeskalácsról, amely a Štramberk-i keresztények mongol katonák felett aratott legendás győzelme emlékét őrzi (1241. május 8 – án,  Jézus mennybemenetelének előestéjén).

stramberk

stramberk-jaskinia

stramberk-truba

10. Litomyšl

A város legfontosabb nevezetessége a reneszánsz kastély, amely már szerepel az 1999-es UNESCO világörökségi listán, és Közép-Európa egyik legszebb reneszánsz épülete. Megcsodálhatjuk az óváros házait a Smetana tér környékén, a kolostor kertjét és a Portmoneum gyönyörű festett szobáit (Josef Portmon, az egykori gazdag műkedvelő házát és bútorait díszítette José Vachal fantasztikus freskókkal – démonok, kísértetek, manók és más lények, bibliai jelenetek és az állatöv jegyek képmásával). 

litomysl_klasterni_zahrady_z_kostelniveze

litomysl_let

lito

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!