Egy csepp Európa

Vallatószék 24. – Régiségeknek

A Vallatószék vagy a Bloggerkedd során egy olyan bloggertársunkat kérdezzük, akit nagyra becsülünk és szeretünk. Célunk az, hogy olvasóink is megismerkedjenek különleges egyéniségekkel és értékes blogokkal. Az én választásom Ceciliára, azaz Hámori Trebitsch Terézre esett, aki a Régiségeknek blog („Legyen az időskor a lehetőségek kora”) szíve-lelke.

  1. Kérlek, mutasd be a blogodat! Milyen szándékkal indult, mitől más, mint a többi? Hiánypótlónak érzed-e?

–         A blogot azzal a szándékkal indítottam 5 évvel ezelőtt, hogy kortársaimnak, az  ötven feletti korosztálynak a mindennapjairól,  örömeiről, bánatáról  írjak. Akkortájt, közel a nyugdíjhoz, már egyre kevesebbet írtam, és mint újságíró, ez nagyon hiányzott. Úgy gondoltam, hogy a blogolással  új területen folytathatom a szakmámat. Más  blogokkal összehasonlítva a legfőbb különbség, hogy ez a blog egy meghatározott  korosztálynak szól. Bár életünk sok mindenben hasonló a fiatalabbakéhoz,  mégis vannak speciális, csak ránk jellemző élethelyzetek, amivel más blogok, – és a média úgy általában – keveset  foglalkozik. Ilyen szempontból a Régiségeknek  valóban egy hiányt pótol.

  1. Hogyan kapta a blog a nevét, és hogy lettél Terézként Cecilia?

 –         A Régiségeknek blogcím úgy született, hogy  valami jó hangzású szinonimát  kerestem a idős szóra, azaz a korosztályra, ahová magunk is tartozunk, és akikhez szólni akarunk – de nem találtam.  A régiség szó köznapi értelemben tárgyra vonatkozik, úgy gondoltam, hogy emberekre vonatkoztatva szokatlan, de humoros lesz. A régiség végül is egy értékes, hosszú múlttal rendelkező tárgy, így illik ránk is.  Ezt az elnevezést  már sokan használják, jól lehet vele azonosulni.  Fényképnek a blogban a címhez illően nagymamámnak egy fiatalkori fényképét választottam, sőt nicknévként felvettem a nevét is. Így lettem Cecilia.

Tanti1

  1. Sokunk számára a nagymamánk életünk egyik meghatározó személyisége volt. Mit jelentett számodra az igazi Cecilia?

–        Nagymamám egy derűs, harmonikus személyiség volt, pedig nagyon sok bánat volt az életében, mint a két világháborút átélt nemzedéknek általában. Születésemtől az ő haláláig együtt éltünk vele – szüleim és én. Nem emlékszem, hogy valaha is veszekedett, kiabált volna, nagyon tudott alkalmazkodni. Mivel szüleim dolgoztak, vele voltam otthon gyerekként. Ő teremtette meg azt a mindig rendezett, tiszta otthont, ahová naponta frissen főzött ebéddel, édességekkel és érdekes történetekkel várt haza az óvodából és iskolából. Még kilencven évesen, halála előtt egy hónappal is főzött és ellátta a háztartást. A boldog, gondtalan gyermekkort teremtette meg számomra. Nagymamám a kitartás, az alkalmazkodás, az önzetlenség, a kedvesség  és a derűs életszemlélet szimbóluma az életemben.

  1. Mivel több alkotótárs hozza létre, ismertesd, kérlek, a te szerepedet.

–         Amellett, hogy én magam is szerző vagyok, a szerkesztő szerepét töltöm be. Az írások hozzám érkeznek be, és én teszem fel a bejegyzéseket a blogra, ha szükség van rá, kis szerkesztés után.  De legfőbb szerepemnek azt érzem, hogy inspirációt adjak  blog-barátaimnak, hogy életük egy-egy helyzetét tegyék nyilvánossá, beszéljenek érzéseikről, gondolataikról, hiszen sok embernek szerezhetünk vele örömet, segíthetünk problémáik megoldásában, felismerésében. Azt is fontosnak érzem, hogy megörökítsük emlékeinket, aminek gyerekeink, unokáink  egyszer majd nagyon fognak örülni. Van úgy, hogy kitalálunk egy témát, és többen írunk ugyanarról, de leginkább mindenki  arról ír, amihez leginkább kedve van, amihez a legjobban ért. Ezért ilyen sokszínű  és változatos témájú, stílusú  a blogunk.

  1. A pozitív életszemlélet áthatja a blogot akkor is, ha fájdalmas téma kerül szóba. Honnan ered (és hogy sikerült megőrizni) ezt az életigenlő szemléletet?

 –         Örülök, ha így látod. Talán leginkább ebben hasonlítunk egymásra mi, ennek a blognak a szerzői. Ez az életigenlő szemlélet feltehetően természetünkből és korunkból fakad, és erre a szemléletre tudatosan ráerősítünk.  Egyfajta felismerés ez, hogy ne megkeseredve, hanem örömöket, élményeket  keresve éljük le életünk utolsó szakaszát. Természetesen mi is küzdünk az időskor szokásos gondjaival, de mégis tele vagyunk kíváncsisággal, tenni akarással, és szeretnénk ezt a szemléletet terjeszteni magunk körül. Az életkor meghosszabbodásával dédszüleinkhez képest átlagosan 20-25 évvel élünk tovább. Nem mindegy, hogy hogyan töltjük el ezeket az éveket. Szeretnénk kitörni abból a láthatatlanságból és hallhatatlanságból, amely ezt a korosztályt körülveszi. A blog a mi szócsövünk, melyen keresztül hallatjuk a hangunkat. Azt tapasztaljuk, hogy egyre többen hallanak meg bennünket és követnek.

  1. Egyik kedvenc írásom tőled a háború után született generáció összehasonlítása nagyszülőként az előző nemzedékkel (Tíz dolog, amiben mi, hatvanévesek, mások vagyunk, mint anyáink – Aki szeretné, itt elolvashatja!). Nagyon sok lájkot és megosztást kapott, ez a téma tehát komoly érdeklődésre tarthat számon manapság. Szerinted mi lehet az oka? Miért érezted fontosnak, időszerűnek, hogy írj róla?

– Úgy tűnik, hogy kimondtunk valamit, amivel sokan tudnak azonosulni. 1800 lájkot és 370 megosztást kapott ez a bejegyzés másfél hónap alatt. 10 pontban foglaltuk össze, milyennek látjuk, illetve szeretnénk látni magunkat mi, hatvanasok. Az írás úgy született, hogy írásomhoz bloggertársaim is hozzáfűzték véleményüket.  Arról van szó, hogy hogyan tekintsünk magunkra mi, hatvanasok: beteg, öreg, sajnálatraméltó emberekként vagy az életet élvezni akaró, kíváncsi, tevékeny, hosszú életre berendezkedő régiségekként? A szemléletmód, az időskorról alkotott kép az, amin mi magunk tudunk változtatni, és ezzel mások szemléletét is alakítani tudjuk. Nem kell hozzá pénz, befolyás, központi akarat. A mi életünk nagyon megváltozott a szüleink életéhez képest, főként a nők élete változott sokat, lényegesen könnyebb, szabadabb lett. Ma idősnek lenni mást jelent, mint régebben volt. De még sok sztereotípiával kell leszámolnunk, hogy széles körben elhiggyük és a fiatalabbakkal is elhitessük, hogy 60 felett is lehet új dolgokat tanulni, új kapcsolatokat létesíteni, új hobbit találni, utazni, sportolni, sőt, akár pénzkereső elfoglaltságot végezni. Az internet jó  lehetőséget teremt számunkra is. Össze tudunk fogni, hallatni tudjuk a hangunkat. Blogunk facebook oldalán  jól érzékeljük  a pezsgést, a hatvanasok is szívesen megszólalnak, ha megfelelő közeget találnak

  1. Szembetűnő, hogy sokat kommentelsz, kérdezel, tehát sokféle blogot olvasol. Ez a nagyon rokonszenves kíváncsiság és érdeklődés életed többi területét is áthatja? Mivel foglalkozol, melyek a főbb érdeklődési területeid, hogyan osztod be az idődet?

–         Valóban sok minden érdekel. Elfoglalt nyugdíjas vagyok. A blognak, amely nemcsak írást, hanem kapcsolatokat is jelent, fontos helye van az életemben, nyugdíjasként egy állandó elfoglaltságot jelent. Ezen kívül  férjemmel együtt örömmel és sokat foglalkozunk az unokákkal. Sok hobbim van, amikre végre van időm: kertészkedek, ékszereket készítek, kerámiázok,   családfakutatást végzek, szeretek kis közösségeket létrehozni,  több civil szervezetnek és társaságnak vagyok tagja, többek között két könyvklubnak, melyet barátaimmal hoztunk létre. Minden nap végzek valamilyen testmozgást, tornázok, jógázom, vagy gyalogolok.

  1. Milyen kapcsolat fűzi össze a blog alkotóit, hogyan jött létre ez a csapat?

–         Jelenleg 11 régiségkorú bloggertárs és 2 külsős szerzőnk van. Úgy működünk, mint egy kis újság. A csapat tagjai a barátaim és rokonaim közül kerülnek ki, kivéve a legújabb bloggertársunkat, aki olvasónkból vált szerzővé.  Volt, akit én hívtam, és beszéltem rá az írásra, és voltak, akik a blogot olvasva jelentkeztek, hogy szeretnének bekapcsolódni. De vannak alkalmi szerzőtársak is, akik csak egy-egy írást juttatnak el hozzánk közlésre.  Laza kapcsolat fűzi össze a bloggereket, leginkább e-mailen és chaten kommunikálunk, a személyes találkozás ritka, már csak azért is, mert két tagunk külföldön él, és Magyarországon is több településen lakunk. De évente legalább egyszer tartunk egy blogtalálkozót, ahol sor kerül az egymással való ismerkedésre és a blogügyek megtárgyalására. Ketten vagyunk újságírók, a többieknek nem tanult szakmája az írás, mégis többen kiemelkedő tehetségek, és remekül írnak. Jó példával szolgálnak arra, hogy idős korban is el lehet kezdeni egy új karriert, jelen esetben a blogolást.  A blog az íráson kívül egy közösséget, a valahová tartozás, a közös siker érzését is nyújtja számunkra.

  1. Végül egy utolsó kérdés, ami a blog sokoldalúságára vonatkozna. Általában aki blogot ír, igyekszik egyfajta tematikát követni formai szempontból is. Van, aki recepteket tesz fel ételfotókkal, van, aki utazások tapasztalatait teszi közzé, van, aki DIY ötletek leírását osztja meg velünk. Nálatok hogy is van ez?

–        Nálunk nincs tematikai, formai kötöttség. Témáink rendkívül szerteágazóak: a gasztronómiától, az utazáson át a lakberendezésig, mindenfélével foglalkozunk. Speciálisak az időskor örömeivel, gondjaival, az unokákkal, gyerekeinkkel, párunkkal való kapcsolatról szóló írások. Szívesen írunk emlékeinkről, és osztjuk meg tapasztalatainkat az egészséges életmóddal kapcsolatban is. Kedveljük a nyugdíjjal való gazdálkodás, a takarékosság, újrahasznosítás, csináld magad témaköröket, és van egy szépirodalom rovatunk is, ahol  elbeszélői vénánkat csillogtatjuk meg. Azt szeretnénk, ha mindenki, aki „betéved” hozzánk, találna valami kedvére való olvasmányt.

Ceciliával Gellért Tünde beszélgetett

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!