Egy csepp Európa

Egy minden igényt kielégítő pulai apartman

Amikor kiderült, hogy mégsem tudjuk megváltoztatni a booking.com-on a foglalásunk időpontját, lemondtuk a pulai szállást, és a HouseTrip.com-on találtunk egy másikat, ami jóval olcsóbb volt.

P1020655

Mint kiderült, több szempontból is jól döntöttünk. Mivel mi nem azért utazunk el, hogy egész nap a vízparton heverésszünk vagy fürödjünk, hanem a nevezetességeket is szeretnénk látni, és mivel nem személygépkocsival, hanem autóbusszal és vonattal utazunk, nem lett volna jó messze a városközponttól szállást foglalnunk.

P1020652

Ez az apartman a buszállomástól 15 per sétára volt, az pedig 5-10 percnyi gyaloglásra a város központjától. Érkezés előtt megírtuk házigazdánknak, Erminnek, hogy menetrend szerinti járattal érkezünk Pulára este nyolckor, ő pedig legnagyobb meglepetésünkre kijött elénk kocsival, és hazavitt bennünket az összes csomagunkkal egyetemben. Útközben egy nagy körforgalmon haladtunk át, ő pedig elmagyarázta, hogy milyen szupermarketeket találunk itt, mindössze 200 méterre az utcától, ahol laktunk.

P1020658

A ház alsó szintjét a család lakta, fent pedig (ahová külön lépcső vezetett az utcáról) két külön lakást alakítottak, ki ezek egyikét béreltük. Meglehetősen tágas konyha és étkező, két szoba és egy fürdőszoba+wc állt rendelkezésünkre, valamint egy kis erkély.

P1020660

Az egyik szoba:

P1020666

A másik:

P1020661

P1020659

A konyha-étkező, ahol ajándék üveg itallal és egy nagy kaláccsal vártak bennünket:

P1020662

 

A fürdőszoba:

P1020665

A medence, amit egész nap és este is használhattunk:

P1020649

P1020643

P1020642

P1020641

És bármikor szabadon használhattuk a grillteraszt is:

P1020646

Ermint itt érheted el:  http://www.housetrip.com/en/rentals/325341?auth_token=9449795c8a38a9b49050

Fotók: Horváth Dávid

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!