Egy csepp Európa

8 kísértetjárta hely Európában

Arról a kérdésről, hogy léteznek-e kísértetek, megoszlanak a vélemények, de az tagadhatatlan tény, hogy léteznek helyek szerte a világon, ahol állítólag rendszeresen látnak kísérteteket. Hogy ezek valójában milyen jelenségek, nem tudni. Most következzék 10 olyan épület, ami messze földön híres a benne játszódó paranormális jelenségekről.

1. Norvégiában az Akershus erőd 1300 körül épült, és középkori várként Oslo városának védelmi erődje volt. A  18 – 19. században börtönként szolgált, és számos fogoly halt meg raboskodás közben. A nácik is elfoglalták a várat a második világháború alatt, és visszafoglalása mindkét oldalon sok veszteséggel járt. A várról úgy vélik úgy vélik, hogy a leginkább kísértetjárta hely Norvégiában, többször láttak itt szellemeket.  A legnépszerűbb az összes közül a démoni kutya,  Malcanisen, ami  a kapukat őrzi. A legenda szerint, akit Malcanisen felkeres,  a szörnyű halált hal a következő három hónapban. Egy szellemhölgy, Mantelgeisten gyakran látható a várban, amint a szobájába sétál. A sötétségből tűnik elő,  hosszú köntöst visel, és nincsenek arcvonásai.

Akershus erőd Oslo

2. Az Edinburgh-i vár nem kétséges, hogy kínzások, véres csaták, gyilkosságok színhelye volt az idők során. Ma közkedvelt turisztikai célpont, így a látogatók és a személyzet sok mindent tapasztalt az évek folyamán. A leggyakoribb az az érzés, hogy valaki megérint vagy húzkod, valamint a jelenések megfigyelése. A szellemek közé tartozik egy öreg ember, ami kötényt visel, egy fejetlen dobos fiú, és a dudás, aki titokzatos módon életét vesztette, miután eltévedt az alagutakban a vár alatt. Mások homályos figurákról, furcsa fényekről, hirtelen csökkenő hőmérsékletről, megmagyarázhatatlan ködről, furcsa hangokról, az érzésről, hogy valaki figyeli őket, számolnak be, és hirtelen intenzíven kezdenek érzékelni félelmet, szomorúságot vagy kétségbeesést.

Edinburgh_Castle

3. A velencei lagúnákban, Velence és Lido között található a Poveglia nevű kis sziget. . Lakott 421 óta, azonban lakossága kezdett apadni évszázadokkal később, és a 14. században a sziget teljesen elnéptelenedett. Mint sok kis sziget Európában a bubópestis járvány alatt  a 14. században,  karantén telep lett. Sok velenceit küldtek ide meghalni,  hogy aztán a holttesteket hatalmas máglyán égessék el. Ez volt a helyzet 1630-ban is, amikor a fekete halál söpört végig Velencén. Vannak, akik azt állítják, hogy az 1800-as években tébolydának használták. 1930-ban egy orvos öngyilkos lett,  a harangtoronyból ugrott a halálba. A 20. század közepén 1975-ig, amikor végleg bezárták, Povegliát geriátriai központként használták. Ma az egész sziget elhagyatott, és úgy gondolják, hogy sok környékbeli nem mer a szigetre lépni, mert attól tartanak, hogy meg van  átkozva. A halászok sem szívesen halásznak errefelé, mert attól félnek, hogy emberi maradványokat húznak fel a vízből. Azt beszélik, hogy az egykori betegek és áldozatok szellemei kísértenek az épületekben és a sziget egyéb részein. Hangok és sikolyok gyakran hallhatóak, és amikor emberek lépnek a szigetre,  zsarnokian elnyomó gonosz érzést érzékelnek, gyakran pedig egyenesen rettegést.

poveglia2

4. Borgvattnet egy kis falu Jämtland megyében, Észak-Svédországban. Az egyik leghíresebb kísértetjárta ház Svédországban az öreg paplak, amelyet 1876-ban építették. Az első szellemet, amit itt dokumentáltak, 1927-ben látta az itt lakó Nils Hedlund lelkész.Éppen úton volt a padlásra, hogy összegyűjtse a kimosott és megszáradt ruhákat, amikor egy láthatatlan erő leszakította a kötélről az összes holmit. Rudolf Tangden, egy másik pap, aki a plébánián élt az 1930-as években, látta, hogy egy idős, szürkébe öltözött nő jelenik meg az egyik szobában. Követte a lányt,de ő eltűnt a szeme elől. Az 1940-es években Tangden utódja, Otto Lindgren és a felesége azt mondta, hogy már több paranormális tapasztalatuk volt, beleértve a megmagyarázhatatlan hangokat és a mozgó tárgyakat. Egy alkalommal egy nő, aki a vendégszobában tartózkodott, arra ébredt az éjszaka közepén, hogy 3 idős nő ül mellette és bámulja. Gyorsan felkapcsolta a villanyt, és még mindig néztek rá, de már homályosabbá váltak. 1945-ben  Erick Lindgren lelkész költözött a paplakba, és egy  folyóiratnak mesélte el saját tapasztalatait a házban. Azt állította, hogy rendszeresen kidobja  a székéből egy láthatatlan erő. A jelenlegi épület  étteremként / kávézóként, valamint vendégházként szolgál. Ha valaki mer maradni egész éjjel,  kap egy éjszakai tartózkodást igazoló bizonyítványt emlékül.

borgvartett

5.Az Anjou grófok kastélya, Château de Brissac a 11. században épült, és 1502-ben építette újjá II. Charles,  Brissac grófja, akiről később az épület a nevét kapta. Ez a nemes vár a legmagasabb Franciaországban, és valamiféle régies bájt sugároz, de egyik régi lakója nem egy látogatót rémített már meg. Kettős gyilkosság történt valamikor a 15. században a kastély falai között,azóta kísért itt a Zöld Hölgy. A jelenlegi lakosok (a jelenlegi Brissac herceg és családja), már hozzászoktak, de sok vendég fél tőle.Gyakran látható a a kápolna toronyszobájában,  zöld ruhát viselve. A legborzasztóbb azonban az arca.  Tátongó lyukak vannak a szemek és az orr helyén, hasonlóan egy hullához. A sóhajai és a nyögései  gyakran hallhatóak az egész kastélyban a korai órákban.

chateau-brissac

6. A Ram Inn Gloucestershire-ben 1145-ben épült, és úgy vélik, hogy a leginkább kísértetjárta ház az egész Brit-szigeteken, és talán az egész világon. Nem tartják mesének a gyermek áldozatot, az ördögimádatot és a gonosz szellemeket, úgy gondolják, hogy rémisztő események zajlottak ebben az épületben. A fogadó 2 Ley vonal metszéspontjában épült, és azt mondják, hogy egy ősi pogány temető is rejtőzik a birtok földjében több mint 5000 évvel ezelőttről. Az emberek gyakran menekülnek el az éjszaka közepén, és gyakran tapasztalnak jelenéseket a szobákban, az érzést, hogy megérintette / húzta őket valaki, testetlen hangokat hallottak, és érezték a gonosz valamiféle jelenlétét. János, a jelenlegi tulajdonosa fogadónak, elmondta, hogy az első éjszakán a házban (1968) azt érezte, hogy megragadják a karját, mielőtt kivonszolták az ágyból, és a szoba másik végébe repítették! John azóta talált bizonyítékot ördögimádatra és rituális áldozatra. A lépcső alatt két gyermek csontvázára és egy törött tőrre bukkant. Továbbra is támadások érik a mai napig.

ancientraminn

7. A  kínzások és kivégzések több mint 900 éve kezdődtek londoni Towerben, sokak szerint az egyik leginkább kísértetjárta helyen az Egyesült Királyságban. Eredetileg 1078-ban  Hódító Vilmos építtette, és fontos szerepet játszott Anglia történetében.
Számos paranormális jelenséget észleltek itt az évek során. A leghíresebb az összes itteni szellem közül Boleyn Anna, VIII. Henrik második felesége. Házasságtörés vádjával 1536-ban fejezték le, és az ő fejetlen teste volt látható séta közben a Tower folyosóin, és gyakran közel kivégzése helyszínéhez. Másokat is észleltek itt, például a mindössze 9 napig uralkodó, 16 éves korában lefejezett Lady Jane Grey-t, akit 1957-ben egy testőr figyelt meg. A Fehér toronyban a Fehér Hölgyet láthatjuk, az ablakban állva integet az épület másik oldalán lévő gyermekeinek. Talán leghátborzongatóbb  két gyermek titokzatos megjelenése. Őket már mindenhol látták az egész várban. Gyakran láthatóak  hálóingben, egymás kezét fogva, rémülettel az arcukon. Úgy tűnik, a két egykori kishercegről van szó, akiket  a Towerbe küldtek,  miután a Parlament megfosztotta őket uralkodói jogaiktól. Egy napon nyomuk veszett, és azt feltételezik, hogy  nagybátyjuk, Gloucester hercege gyilkoltatta meg őket (két kis csontvázat exhumáltak a Fehér Torony lépcsői alatt).

Tower_of_london_from_swissre

8. Számos legendát társítottak 14. századi kastélyhoz, Berry Pomeroyhoz Devonban, és azt a  hírnevet, hogy kísértetek látogatják. A Fehér Hölgy Margaret Pomeroy, aki éhen halt a várbörtönben, ahová szépségére féltékeny nővére, Eleanor záratta. A Kék Hölgy segítséget kér az emberektől, a toronyba csalja őket, majd kilöki az ablakon.Úgy vélik, hogy ő egy Norman lord lánya, és a várbörtön folyosóin bolyong, meghalt gyermekét siratva, akit ő pusztított el, mivel az apja nemzette. A kastély romjaiban is impozáns.

berrypomeroy

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!