Egy csepp Európa

Ilyen lesz, ha elkészül végre a barcelonai bazilika!

Számos világhírű épületet ismerünk, ami romjaiban is lenyűgöző. Gondoljunk csak a Colosseumra (és számos más ókori műemlékre), amelyen bizony nyomot hagytak az eltelt évezredek. Vagy jusson eszünkben a Luftwaffe által lebombázott Szent Mihály Székesegyház, aminek romjait meghagyták örök mementóul. Ugyanilyen híres és legalább ennyire népszerű a La Sagrada Família templom (vagy más néven a Jövő temploma) Barcelonában, amely tervezője, Antoni Gaudí halála után befejezetlen maradt, mégis évente kétmillióan látogatják, így Barcelona egyik legnépszerűbb látnivalója (2006-ban pedig Spanyolország legtöbb érdeklődőt vonzó látványossága).

Sagrada_Familia_01A templom építése egy gazdag, barcelonai könyvkereskedőtől származik, aki egy olyan helyet szeretett volna, ahol a szegények és gazdagok együtt imádkozhatnak, ezért megvásároltak egy kéthektáros területet, ahol 1882-ben elkezdődhetett az építkezés. Egy évvel később kapta meg élete nagy feladatát Gaudí, aki 43 éven keresztül dolgozott rajta, élete utolsó 15 évét pedig kizárólag ennek, élete főművének szentelte.

la_sagrada_familia

A Szent-család templom több stílusjegy alapján épült. Az előzőleg neogótikusnak tervezett épületet nevezték már szecesszió, a kubizmus vagy az organikus építészet különlegességének is. A Szenvedés Kapujára például kifejezetten modernista elemek jellemzőek. Belső tereiben sok a bonyolult mintázat, a spirális alakban magasodó , homokvárra emlékeztető tornyok tetején pedig mértani díszítéseket találunk, amelyek a kubizmust idézik.

La-Sagrada-Familia-Columns1

Néhány adat a méretekről: A bazilika összhossza 90 méter, szélessége 60 méter, a főhajó szélessége 45 méter. A 18 torony közül eddig 8 épült meg, a főtorony 170 méter magas lesz, ez a Jézus-torony, ami így magasabb lesz az eddig legmagasabbnak tartott ulmi székesegyház tornyánál (azért döntöttek emellett, mert szeretnék, ha messziről is jól látható lenne, de nem haladná meg a magassága a környező hegyekét, mert az ember műve ne magasodjon Istené fölé).

6277294-sagrada-familia-von-antoni-gaudi-in-barcelona-spanienAz épület fogadtatása nem egyöntetű. Vannak, akik a csodálat hangján szólnak róla, mások el szeretnék törölni a Föld felszínéről. A spanyol polgárháború idején az addig elkészült részeket partizánok felgyújtották és lerombolták, elpusztítva Gaudí rajzait, terveit és műhelyét. Az ötvenes években aláírásokat gyűjtöttek az építkezés leállítására (még Le Corbusier és Gropius is aláírta). A kilencvenes években újra tiltakozott számos építész az építkezés folytatása ellen.

Barcelona-SagradaAz építkezés befejezését 2026-ra ígérik. A 2010. november 6-án XV. Benedek pápa által felszentelt templom ekkor a világ legnagyobb bazilikája lesz. Az alábbi filmet eddig 4 millió 200 ezren nézték meg, mely azt mutatja meg, milyen lesz ez a hihetetlen épület, ha majd teljesen elkészül:

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!