Egy csepp Európa

Verona, a szerelem városa

Shakespeare „Rómaó és Júliája” után Verona lett az egyik leghíresebb olasz város a világon. Aki ideutazik, több látványosság segítségével átélheti újra az ismert szerelmi történetet. Függetlenül attól, hogy még mindig folyik a vita arról, hogy léteztek-e egyáltalán a halhatatlan szerelmesek, és ha igen, valóban ilyen tragikus sorsuk volt-e, rengeteg turista utazik ebbe a gyönyörű városba, hogy romantikázzon egy kicsit. Érdemes a sétát Júlia házánál kezdeni, a Via Cappellón, ahol láthatjuk a híres erkélyt.

erkély2

Azonban vigyázat! Itt semmi sem valódi, és minden a kitűnően karbantartott látszat szolgálatában áll. A Casa di Giulietta sem valódi, hiszen mindössze egy 13. században épült fogadó, és a híres erkély is századokkal később került fel rá – méghozzá azért, hogy a mítoszt szolgálja. A néhány utcányira, a Via Arche Scaligerin található Casa di Romeo éppúgy a turisták kedvéért lett kinevezve, mint Júlia állítólagos sírja, a Tomba di Giulietta  a San Francesco al Corso kerengője alatti kriptában.

júlia sírja2

Az embereknek romantikára van szüksége, és Verona mindent megtesz, hogy megadja nekik. Júlia házának udvarában felállították Júlia szobrát, amiről az a hír járja, hogyha megsimogatjuk a jobb mellét, ránk talál az igaz szerelem. Hát ki is fényesedett a szobron az a bizonyos testrész…

júlia szobra

Itt találjuk a híres-nevezetes szerelmi lakatokat, amellyel egymás iránti elkötelezettségüket bizonyíthatják a párok:

lakatok

A Szerelemfalon a szerelmesek örökre nyomot hagyhatnak:

love_tiles_juliets_house_verona

Az udvarban találunk egy kőfalat, ahol bárki levelet hagyhat Júliának címezve. Ezeket rendszeresen begyűjtik és megválaszolják. Postán is sok-sok levél érkezik a világ minden tájáról, főleg szerencsétlen szerelmi ügyekben kérnek Júliától tanácsot. Mindez 1937-ben kezdődött: ekkor találták meg az első ilyen segélykérő lapocskát Júlia sírjánál. Valentin Napon több mint 5000 levél érkezik, melyet 15 titkár válaszol meg különböző nyelveken, és garantáltan mindenkihez eljuttatják Júlia sorait.

HOUSE AND BALCONY OF ROMEO AND JULIET IS DEFACED WITH CHEWING GUM AND GRAFFITI, VERONA, ITALY - 2004

Három évvel ezelőtt elhatározták, hogy haladnak ebben is a korral, és a mai technológiának megfelelően telefonszámra és e-mail címre várták a kétségbeesett, szomorú, tanácsot kérő megkereséseket. Azonban ez a megoldás nem vált be, mert nem találták a levélírók ezt elég romantikusnak.

letters-to-juliet-pics-20091223002711881_640w

A Levelek Júliának című filmben Amanda Seyfried véletlenül bukkan rá a híres falra, és sikerül találkoznia a hölgyekkel is, akik megválaszolják a Giuliettának küldött leveleket. Elég mindössze annyit írni a borítékra: Júliának, Verona – és garantáltan célba ér a világ bármely tájékáról. Bár a magyar postát ismerve, nem vennék erre mérget…

Verona tehát igyekszik kihasználni a halhatatlan szerelmesek véget nem érő népszerűségét, akár azzal, hogy a főtéren szív alakban rendezi el a kirakodó vásár pavilonjait:

piacAkár azzal, hogy minél több ajándéktárgyat dob piacra:

bögre

 

A romantika városában a szerelmes zarándokok tehát a lehető legjobb helyen vannak: az ódon házak, a szűk, festői sikátorok, a mediterrán életöröm és a csodálatos időjárás együtt és külön-külön is feledhetetlen élményt nyújt, s ezt a halhatatlan szerelmesek emlékhelyei (akár valódiak, akár nem) még különlegesebbé varázsolják.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!