Egy csepp Európa

Vádaskodások kereszttüzében várja Szocsi a téli olimpia résztvevőit

Minden idők legdrágább olimpiájára kerül sor Oroszország híres üdülővárosában február 7- 23. között. Szocsi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 119. gyűlésén Guatemalavárosban 2007. július 4-én nyerte el a XII. Téli Olimpiai Játékok rendezésének jogát (szoros versenyben Pjoncsanggal). Putyin elnök személyesen kampányolt Pljusenko műkorcsolyázóval az oldalán, hiszen számára presztízskérdés volt, hogy a téli olimpiákon évről évre rendkívül sikeres Oroszország végre ilyen lehetőséghez jusson.

embléma3

 Az egész világot lázban tartó rendezvény három kabalája egy jegesmedve, egy nyúl és egy leopárd (egymillió TV-néző szavazata döntötte el), bár a szervezők eredetileg síelő delfint képzeltek el. A három figura a dobogó három fokát jelképezi majd. Szocsiba 85 országból 6 ezer sportolót és több százezer szurkolót várnak. Egyedülálló módon vízum nélkül, az akreditáció alapján utazhatnak be az országba a résztvevők. 213 ezer önkéntes dolgozik a játékok ideje alatt, 49 ezren viselnek majd feltűnő színű egyenruhát.

kabalák

Az olimpiai láng, amelyet szeptemberben gyújtottak meg a a napsugarak segítségével a görögországi Olümpiában, 65 ezer kilométert tesz meg, mire Szocsiba ér. Elsőként egy görög síelő, Joannisz Antoniu vitte a fáklyát, az első orosz sportoló pedig, aki átvehette, Alekszandr Ovecskin, a világ egyik legjobb jégkorongozója, a Washington Capitals csatára volt. A láng október 7-én jutott el Oroszországba, de amíg február 7-én Szocsiba ér, felviszik az űrbe, megfordul a Bajkál-tó fenekén, sőt még az Északi-sarkon is.

olimpiai láng

Azonban nagyon komoly vádak is érik Oroszországot. Már azt is sokan furcsállták, hogy miért éppen Szocsit választották téli olimpiai színhelynek, amikor a Fekete-tenger partján fekvő város átlaghőmérséklete a leghidegebb hónapban is 10 Celsius-fok. A szervezők váltig állították, hogy lesz elegendő hómennyiség a versenyekhez, azonban tény, hogy 400 ezer köbméternyi havat raktároztak el hét helyen a hegyekben, jó magasan a tengerszint felett, ami 2,5 milliárd forintnyi összeggel terhelte meg a költségvetést.

szocsi_helyszinek_3_uj_fekvo_lead

Egyre többen vádolják Oroszországot azzal, hogy szándékosan alábecsülte az olimpiai költségeket, hogy megszerezhesse a rendezési jogokat. Természetesen az is lehetséges, hogy a rendezők saját állampolgáraik támogatását kívánták biztosítani az ügy érdekében, illetve így demonstrálták, hogy az ország megengedheti magának az olimpia megrendezését (összehasonlításképpen: a pekingi nyári játékok 40 milliárdba kerültek, a 2012-es londoni olimpia pedig a mostani költségeknek mindössze a harmada volt).

sochi-track-russian-gp_vagott_640x480

Az eredeti 12 milliárd dolláros költségvetés jelenleg durván a négyszeresére nőtt, vagyis 50 milliárd felett jár. Boris Nemcov ellenzési politikus máris az orosz történelem „egyik legfelháborítóbb csalásáról” beszél. Ő ugyanis azt állítja, hogy az óriási összeg nagyobbik felét teszi ki az a pénzmennyiség, amit egyszerűen elsikkasztottak. Ez pedig „megfelel a szokásos csúszópénzaránynak Oroszországban”.

jegcsarnok_140121_640

Természetesen azonnal megérkezett a hivatalos válasz, hogy lecsendesítse a háborgásokat. Az első érv, hogy a sok új létesítményt (utak, szállodák, sport-és egészségügyi létesítmények, szórakoztató-és szolgáltató központok) a labdarúgó világbajnokságon is tudnak majd használni, amelynek 2018-ban ad otthont a város.

uj-0208-024f-icebreg.rw__0

A legnagyobb beruházást az a nagy sebességű vasútvonal jelentette, ami összeköti Szocsit a hegyekkel. További súlyos összegeket nyelt el az infrastruktúra fejlesztése. A város közlekedésében sincsenek fennakadások, a legnépszerűbb a Fecske nevű gyorsvonat (ebből 18 közlekedik naponta).

Tatjana Navka és Ilja Averbuh jégtáncosok a szocsi fáklyával

Azonban a vádak korántsem értek még véget. Egy emberjogi szervezet szerint pokoli állapotok uralkodnak az építkezéseken: szinte rabszolgasorban tartják a vendégmunkásokat, elveszik az útlevelüket, hogy ne menekülhessenek el idő előtt, 2-3 dolláros órabérért dolgoztatják őket, romos épületekben, döbbenetes körülmények között alszanak.

výstavba Olympijský park

A melegek számára is sok veszélyt jelenthetnek a város érvényben lévő jogszabályai, melyek büntetik a homoszexualitást propagáló viselkedést nyilvános területen. Nyomatékosan tanácsolják a beutazó sportolóknak és szurkolóiknak, hogy erről ne feledkezzenek meg.

karikák

Mindez azonban nem gátolja meg az óriási érdeklődést, ami a téli játékok iránt megnyilvánul. Június elején kezdték árusítani a belépőket, és másodpercenként több mint 10 ezer jegyre érkezett megrendelés. Az átlagár 160 euró, a legolcsóbb jegy 10 euróba, a legdrágább 1300 euróba kerül.

Olympic_Medal_Presentation_30May13

A verseny programján 15 sportág 98 kategóriája szerepel, az oroszok ebből 15 aranyat remélnek elnyerni, és nem is érik be kevesebbel, mint az első hellyel az éremtáblázaton.

érmek

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!