Egy csepp Európa

Lélegzetelállító téli pillanatok

Eddig szokatlanul enyhe telünk volt, a tapasztaltabbak már mondogatják is, hogy meglesz még ennek a böjtje (alig várom újra március idusán a napokig tartó hófúvást), így különösen jólesik a számunkra egzotikus téli képeket nézegetni. Kezdjük is mindjárt egy különleges jégkanyonnal, amit Grönlandon kaptak lencsevégre, azaz bolygónk legnagyobb szigetén (és egyben a negyedik legnagyobb közigazgatási egységén). Nagyon különleges a helyzete, mivel földrajzi szempontból Észak-Amerikához, politikai vonatkozásban Európához tartozik, mivel dán fennhatóság alatt áll, ugyanakkor Izlandtól mindössze egy tengerszoros választja el. Lakosai európai állampolgároknak minősülnek, de az európai választásokon szavazati joguk nincsen.

Cañón de hielo Groenlandia

Késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg a sarki fény jelensége (az északi féltekén: aurelia borealis, a délin: aurelia australis, Aurelia római hajnalistennő nevéből). A más néven északi fényként ismert időleges fényjelenséget a légkörbe behatoló töltött részecskék (protonok és elektronok) okozzák. 80-1000 kilométer magasságban fordul elő, leggyakrabban 100 kilométer magasságban figyelhető meg. A következő kép Izlandon készült:

Incredible-Nature-Scenery-in-Iceland--1024x640Az Athabasca Falls a kanadai Jasper Nemzeti Parkban található, 24 méter magasról zuhan alá 18 méter szélességben. A nagy teljesítményű, festői vízesés nem ezekről a méreteiről ismert, hanem arról, hogy nagy mennyiségű vízmennyiség zúdul a szurdokba hatalmas erővel. Ilyen csodás látványt nyújt, ha megfagy:

athabasca-falls-jasper-alberta-232-1376986475

A Titanic tragédiája óta nincs ember a Földön, aki ne hallott volna a jéghegyek. Rendkívül egyszerűen jön létre: egy darab leszakad egy gleccserről vagy a jégtakaróból, és szabadon lebeg vagy sodródik a nyílt vízen. A későbbiekben jégtáblává fagyhat (édesvízből áll). Ha sekélyebb vízben halad, érintkezésbe kerül a tengerfenékkel, így azt formálhatja, csiszolhatja.

Most Incredible Icebergs Nature Pictures (2)

A jéghegyek tengerszint feletti magassága 1 métertől 75 méterig terjedhet, tömege 100 ezertől 200 ezer tonnáig. Az eddig észlelt legnagyobb jégóriást az East Wind jégtörő hajó figyelte meg 1958-ban az Atlanti-óceánban. Magasságát 168 méterre becsülték, ami egy 55 szintes épület magasságának felel meg.

Most Incredible Icebergs Nature Pictures (20)A számomra legkülönlegesebb kép most következik, ugyanis balga fejjel nem tudtam volna magamtól feltételezni, hogy a hullámok is megfagyhatnak. Már pedig ez a fotó ékes bizonyítéka annak, hogy van olyan hideg, aminek hatására ez is bekövetkezhet:

Frozen-WaveNem vagyok a téli sportok lelkes híve (hideg van, csúszós az a nyavalyás jég meg a hó is, ahol el lehet esni, ott én biztosan el is esek, ráadásul még veszélyes is), ennek ellenére (vagy éppen ezért?) lelkes bámulatom tárgya mindenki, aki elszántan gyakorolja valamelyik válfaját. Főképp, ha számunkra kicsit szokatlan…

Ice-Spikes

Patagóniában, a Los Glaciares Nemzeti Parkban található az a lenyűgöző tó, amelyet az Upsala gleccser táplál. Ez Argentína legnagyobb édesvízi tava, és itt meglehetősen sok jéghegy alakul ki, ezért tökéletes természetes játszótérként szolgált négy világhírű wakeboardos számára. Ketten közülük amerikai egyéni versenyzők: Parks Bonifay és Adam Errington, ketten pedig páros kategóriában váltak ismertté: Martin és Tomas Cutún Karagozian. Azért vállalkoztak erre a nem mindennapi kalandra, mert maguk mögött akarták hagyni a félelmet, és lenyűgözte őket a jéghegyek világa.

wakeboarding

150 mérföldre Londontól jégmászók sokasága lepi el a 30 méter magas befagyott vízesést, a híres Kinder Downfallt, ami Derbyshire-ben található, Buxtontól északra, a Peak District-ben. Elnézve a következő fotót, csak bátraknak ajánlhatjuk!

kinder downfall

Ha meg akarod nézni, hogyan másszák meg a megfagyott vízesést, klikk ide:

Végezetül lássunk egy meglehetősen szürreális küllemű jégbarlangot, ami Oroszországban található, a Kamcsatka-félszigeten. A közel egy mérföld hosszú alagutat a közeli vulkán tevékenysége hozta létre: a forró víz végigfolyt a megfagyott jégmezők alatt. Mivel a kamcsatkai gleccserek egy idő óta olvadnak, a barlang teteje olyan vékony, hogy a napsugarak áthatolnak rajta, kísértetiesen megvilágítva a jégképződményeket.

Kamchatka, Russia Ice Cave 6

 

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!