Egy csepp Európa

Angyalséta Győrben

Angyalok márpedig vannak. Még aki nem hisz bennük, az is találkozhat velük a képzőművészet megannyi remekművén, s hol kívánkozhatna erre jobb alkalom, mint Közép-Európa egyik legszebb barokk városában, Győrben?

Jómagam Debrecenben születtem, s ott is éltem másfél évtizedet (bár boldog gyermekkorom színhelye három alföldi község: Sárrétudvari, Monostorpályi és Létavértes volt), lassan 25 éve Győr az otthonom. Igyekeztem minél jobban megismerni gyönyörű óvárosát, de a december 21-i tematikus városnéző sétán Csobayné Pintér Éva vezetésével rá kellett döbbennem arra, hogy milyen sok érdekesség és izgalmas látnivaló vár még rám. Többek között a Makovecz-kápolna a tetőről ránk tekintő angyalokkal, ami talán nemcsak számomra volt újdonság, vagy a jól ismert nevezetességek (mint például a Frigyláda-szobor) más megközelítésben.

angyal1

Az advent időszakában, az ország egyik legszebb leglátványosabb karácsonyi vásárának forgatagában, ami át meg átszőtte a belvárost, vezetett az utunk bő két órán keresztül. Vezetőnk segítségével nemcsak ismereteink gyarapodtak szinte lépésről lépésre, hanem valami csodálatos nyugalom szállt meg bennünket, s ki tudtunk kapcsolódni a karácsonyra készülődés rohanó világából.

“Én égi barátom, én angyalom

Ki a Földre vezettél engem,

S vezetsz majd az emberi lélek Szellemi honába vissza

Ismerős útjainkon sokezer évnek,

Világosságod, erőd, tanácsod

Meg ne vond éntőlem.” (Rudolf Steiner)

angyal2

Jó hír, hogy az angyalséták az advent tovatűntével is folytatódnak, sőt egyéb tematikus séták is színesíthetik a Győrben élők és az ide látogatók életét: barangolhatunk a barokk Győrben, március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon híres nők nyomait követhetjük, irodalmi sétára indulhatunk, a győri Da Vinci-kód nyomába eredhetünk, de fotósétára vagy kocsmatúrára is indulhatunk.

angyalséta

Fotók: Csobay Dániel

Minderről bővebb információ:

idegenvezetes.gyor@gmail.com

www.gyeregyorbe.hu

ezisgyor.blogspot.hu

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!