Egy csepp Európa

A leghíresebb karácsonyi üzlet a világon – Käthe Wolfart szenzációs, egész évben nyitva tartó áruháza Rothenburgban

A világ első és legnagyobb, egész évben nyitvatartó karácsonyi áruházát Közép-Frankföldön találjuk, egy 970-ben alapított városkában, Rothenburg ob der Tauberben. A mindössze 11 ezer lakosú település arról nevezetes, hogy egyrészt csodálatosan épen maradt középkori városmagja különleges látványosság a turisták számára, másrészt innen indult el világhódító útjára Käthe Wolfart családi cége, amely a hagyományos német karácsonyi dekoráció piacvezetője lett.

Rothenburg ob der Tauber - Plönlein

Wolfarték üzleti vállalkozása 1963-ban kezdődött, amikor amerikai barátaikat annyira elbűvölte a zenélő dobozuk, hogy jó ötletnek tűnt egy ugyanolyat ajándékozni nekik. Azonban februárban már nem találtak üzletet, ahol megvásárolhatták volna, míg végül egy nagykereskedelmi cégnél kellett 10 darabot venniük belőle. A maradék kilenc példány eladása vetette meg az üzlet alapjait. 1981-ben nyílt meg a karácsonyi nagyáruház és karácsonyi falu Rothenburgban. Ma már 20 német városban (köztük Heidelbergben, Oberammergauban és Berlinben), Franciaországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Brugge-ben is nyílt boltjuk. 2000-ben Rothenburgban karácsonyi múzeumot hoztak létre, és minden télen közel 50 karácsonyi vásárban vannak jelen. Édesapja halála után Harald vette át a céget, jövő évben ünneplik az 50 éves jubileumot. A sikertörténet töretlenül folytatódik tovább.

Rothenburg_ob_der_Tauber

Erről a csodálatos áruházról Rothenburgban nem készülhetnek fotók és nem lehet videó anyagot sem rögzíteni róla (képes levelezőlapokat vásárolhatunk és gyönyörűen kivitelezett katalógusfüzeteket kaphatunk). A kiváló minőségű alapanyagokból (fa, üveg és ón) képzőművészek és kézműves szakemberek készítik a hagyományos és modern termékeket, ám az ötletek nem másolhatók, ahogyan a készletek darabjai sem utángyárthatók.

wolfart4

Ha belépünk a főbejáraton, az előszobából mindkét oldalra egy-egy ajtó vezet: szobáról szobára járkálva haladunk az áruház belseje felé, minden helyiségben csupán egy fajta árucikket találunk – karácsonyi csomagolóanyagokat, terítőket, képeslapokat, fából faragott díszeket, üveggömböket stb. Aztán elérkezünk a több szint magasságú nagyterembe, ahová a másik folyosó is vezet. Az 1500 négyzetméternyi területen egy téli álomba burkolózott belga falu hangulata elevenedik meg. A főtér közepén egy 5,5 méter magas, 1000 gömbbel és 7240 égővel feldíszített karácsonyfát láthatunk, amely lassan körbeforog talapzatán, mellette a csaknem 4 méter magas Diótörő Király, II. Christian áll őrt. A karácsonyi csillagos égbolt alatt állunk (80 ezer kis égő világít fenn a kilométer hosszú fenyőgirlandokon) a karácsonyi falu főterén. Középkori épületek hasonmás homlokzatai jelennek meg ámuló szemeink előtt a sok pavilonon, amelynek mindegyike újabb és újabb terméket kínál, és a házikók elrendezése is körös-körül az óvárosra emlékeztet. A tér közepét számtalan kisebb-nagyobb, különféle stílusú és színharmóniájú műfenyő foglalja el, mindegyiket életnagyságú diótörő katona őrzi.

wolfart3

Most már hazánk is dicsekedhet egy hasonlóan különleges, ámbár szerényebb méretű karácsonyi múzeummal és üzlettel. Ezt Szentendre belvárosában találjuk a Hubay Házban, naponta tíztől tizennyolc óráig. Érdemes betérni a különleges kínálat és a csodás dekoráció miatt.

P1130823 normál

A Hubay Ház Karácsonyi Kiállításának megtekintése díjtalan. A következő linken kaphatunk több információt: http://www.hubayhaz.com/karacsonyi-kiallitas-es-szalon.php. Cím: Szentendre, Bercsényi u.1. Telefon: 0626/500-230.

szentendre2

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!