Egy csepp Európa

Egy valóban létező ház a sziklán – bámulatos kívülről, lenyűgöző belülről!

Kicsit kitekintve öreg kontinensünkről egy olyan épületkomplexumot látogatunk meg, ami valóban létezik, sőt folyamatos turistaérdeklődés alatt áll, mivel minden részlete különleges építészeti ritkaságnak számít, belül pedig a látnivalók elképesztően gazdag tárháza vár a látogatóra. A „Ház a sziklán” az Amerikai Egyesült Államokban található, Dodgeville és Spring Green között, Wisconsinban. 1959-ben nyitották meg, a tervező és tulajdonos Alex Jordan (eredetileg hétvégi háznak szánta, de aztán az építmény egyre nőtt és nőtt). Az épületegyüttes a Deer Shelter Rock nevezetű, 18 méter magas sziklacsúcson áll, és mindenütt erdő veszi körül.

kívülről

A Végtelen Szoba (Infinity Room) 3264 ablakával azt az illúziót adja a látogatónak, hogy madárszemmel láthatja a Wyoming Völgyet Wisconsinban (218 lábnyira nyúlik be az említett terület fölé). Ez a ház tizennegyedik szobája, 1985-ben adták át.

kívülről2

A Tegnap utcájában egy 19. századi vidéki kisváros kövezett utcája elevenedik meg előttünk, láthatunk borbélyüzletet, seriff irodát, kínai boltot, tűzoltóállomást, patikát, Nagymama házát és még sok egyebet. Igen, ez mind egy zárt termen belül található, egy igazi utca a házban!

utca a házban

Lenyűgöző tengerészeti gyűjteményt találunk egy másik teremben, gigantikus tengeri szörnnyel (a hosszúsága meghaladja a manhattani Szabadság szobor magasságát), egy polippal, valamint egy bálnavadász expedícióval megspékelve. A hajómodellek szerelmesei ugyanitt több mint 200 rendkívüli részletességgel összerakott darabban gyönyörködhetnek.

cápa

Ha viktoriánus stílusban berendezett könyvtárszobára vágyunk, itt azt is megkaphatjuk (Original  House).

könyvtárszoba

A Gate House-ban találunk olyan szobát, mintha a Pueblo indiánok rendezték volna be…

kandalló

Van olyan szoba, ahol 200 babaház látható (The Doll House Building)…

babaház

…de a babáknak saját körhintáik is vannak, sok-sok pónival.

babák a körhintán

A 19. századi Európa legnépszerűbb hangszerei, zenedobozai és zenélő szerkezetei töltenek meg számos termet. Vigyázat! Némelyik sohasem létezett!

hangszerszoba

És végezetül a leggyönyörűségesebb attrakció! A világ legnagyobb beltéri körhintája – 2200 égővel, 182 kandeláberrel és 269 kézműves munkával alkotott körhintafigurával (nem mindegyik végződik lófejben!). 11 méter magas, 25 méter széles és 36 tonnát nyom. A házban építették és szerelték össze. Tíz évbe telt a tervezése, megvalósítása és kivitelezése. Egyedülálló remekmű a világon.

körhinta

Gyönyörű a ház környezete is. A híres Japán kertben relaxálhatnak a vendégek az 5 méter magas négyszeres vízesés és a halastó mellett (koi pontyok élnek benne).

japanese-garden-at-house-on-the-rockwisconsin

Legközelebb néhány érdekes és egyedi házat mutatunk be, közös jellemzőjük, hogy sziklára épültek és mindegyik valóban létezik!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!